Novemberi programok, ahova nem érdemes gyerek nélkül menni
Korcsoport: bármely
2017-11-03

Ahogy az ember halad befelé az apaságba, és a közös programok már nem merülnek ki a pelenkacserélésben, úgy egyre többször támad az a vágyunk, hogy magunkkal vinnénk a gyereket is. 

Ritka az olyan program, amely barátja az effajta vágyaknak, mert vagy csak a gyerekeknek szól vagy csak a felnőtteknek. Íme, néhány, ahol jobb helye lesz a bébiszitterre szánt pénznek.

Mitiszol a Mitiszolon?

Tűkön ülve várja a következőt, aki korábban már járt a Mitiszol Fesztiválon, mert ilyen rendezvény tényleg csak egyszer van egy évben. De mi van azokkal, akik azt hiszik, ez is csak egy a sok boros esemény közül? Nekik csak annyit, hogy ez az a borfesztivál, ahova kifejezetten ajánlott gyereket vinni, hiszen nagy kínálat lesz szörpökből, üdítőkből, gyümölcslevekből és teákból. Mivel a 14 év alatti látogatóknak a fesztivál ingyenes, a különböző organikus termékek megkóstoltatására, a gyerek ízlésének csiszolására nem is találhatnánk ennél jobb lehetőséget. Ha pedig elfáradt a család, akkor mindenki megpihenhet az erre kialakított kényelmes hencsergőben.

November 18., Budapest, Millenáris D Csarnok


Egy éjszaka 25 millió LEGO kocka között
„Korlátlan mennyiségű kockánk van itt, ami bizonyos szempontból erőt próbáló lehet, de egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy a családok valami igazán sokatmondót és kifejezőt találjanak ki” – mondta Jamie Berard, a LEGO Csoport senior tervezője arról a kezdeményezésről, amit a dániai Billundban nemrég nyílt LEGO House és az Airbnb talált ki. A verseny nyertesei november 24-én egy teljes éjszakára birtokba vehetik és élvezhetik a LEGO House-t. Erre azoknak lesz lehetősége, akik november 17-én reggel 7:59-ig, 50-550 karakterben, angol, francia, német, spanyol, olasz vagy portugál nyelven, ezen a linken keresztül válaszol erre kérdésre: Ha neked és a családodnak végtelen mennyiségű LEGO kocka állna a rendelkezésetekre, mit építenétek?

November 24, Billund, Dánia

 

Ingyen korcsolyaoktatás Európa egyik legjobb karácsonyi vásárán
Különleges installációival, modern korcsolyapályájával és gigantikus karácsonyfájával kihagyhatatlan családi program az Adventi Ünnep a Bazilikánál, ahol időjárástól függetlenül üzemel a hűtést nem igénylő koripálya. Ezt 2017. november 24. és 2018. január 1. között a srácok ingyen használhatják, sőt, korcsolyát és hétvégenként (péntek 14.00-20.00, szo-vas. 10.00-18.00) oktatást is kapnak. Külön jó, hogy a biztonságuk érdekében csak 14 éven aluliak léphetnek a pályára, így nincsenek fogócskázó, száguldozó fiatalok. Az öthetes vásár közel 200 programjából a legizgalmasabbnak a 3D fényfestés ígérkezik, ami minden egész órakor olyan élményt nyújt a 3D szemüveget viselőknek, mintha moziban lennének. 3D épületfestés még nem volt Magyarországon, de még a kontinensen sem sokszor, így nem is csoda, hogy a tekintélyes utazási portál, a European Best Destinations olvasói Európa 10 legjobb adventi vásárja közé választották ezt a magyar helyszínt. Ha tetszett a korcsolyázás, te is szavazhatsz rájuk itt: https://rebrand.ly/bestcd20d
November 24-től, Budapest, Szent István tér

 


Társasjátékozás egész nap
Akik tagadni próbálják, azok is tudják, mind gyerekek maradunk életünk végéig. Az infantilis énünk pedig akkor mutatja meg magát a legdominánsabban, amikor játékról van szó. Vérre menő küzdelmet tudunk folytatni még egy családi Capitaly alkalmával is, arról nem is beszélve, amikor a baráti körben rázzuk a dobókockát. Hogy milyen játékoknak örülnének karácsonyra a gyerekek, azt a legjobb úgy lehetne kideríteni, ha elvinnéd egy helyre, ahol minden új és kurrens társast játék közben, játékmesterek kommentálásával ismerhettek meg. Bármily hihetetlen, van ilyen hely: a Lurdyban 300 asztalon megy majd a mustra, és a Társasjátékok Ünnepén tartják meg a Társasjáték Olimpia döntőjét is.
November 25-26, Budapest, Lurdy Ház

 

Készíts ajándékot csokiból!
Az okos ember sokat költ az utódok képzésére, hogy egyszer, élete alkonyán, legyen kire támaszkodni. Az édesszájú apák ezért hoznak jó döntést, ha megismertetik a gyerekükkel a csokoládékészítést. Erre novemberben is van lehetőség a Szerencsi Bonbon interaktív foglalkozásain. A szerencsi gyár Csokiműhelyében a csoki evést és gyártást egyszerre lehet gyakorolni.  Az ügyesebbek a 2500 Ft-os belépő fejében a karácsonyi ajándékok egy részét le is tudhatják csokoládéból.
Egész novemberben, Szerencs