Mit fedez a gyereknél az ingyenes állami balesetbiztosítás?
Korcsoport: bármely
2016-08-08
Tudtad, hogy hazánkban a 3 és 18 év közötti magyar állampolgárságú gyerekeknek alanyi jogon jár ingyenes állami balesetbiztosítás? Ez persze nem nyújt majd vigaszt gipszeléskor, és az is tény, hogy komoly védettséget csak az egyénileg kötött biztosítások adnak.
Gyermekeinkre nemcsak a nyaralás és síelés alatt leselkednek veszélyek, az óvodában, iskolában, játszótéren vagy biciklizés közben is történhet olyan galiba, ami után balesetbiztosításra lehet szükség. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 7 és 18 éves kor között a balesetek közel 40 százaléka biciklizés közben esik meg.


Amint arra az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is felhívja a figyelmet, egy német cég a közelmúltban hat európai fővárosban végzett felmérést 14 ezer önkéntessel, amely során a gyalogosok okostelefon-használati szokásait, és annak veszélyeit vizsgálták. A kutatásból kiderült: minden hatodik gyalogos figyelmét gyakran vonja el okostelefonja, így a járdán vagy az úttesten haladva, jelentős részük tudomást sem vesz a környezetéről és a rá leselkedő veszélyekről. Ez pedig elég messze van attól az eredeti elképzeléstől, miszerint a gyerekünknek a biztonsága érdekében adunk telefont a kezébe.

Hazánkban a 3 és 18 év közötti magyar állampolgárságú gyerekeknek – mintegy másfél milliónak – ingyenes állami balesetbiztosítás jár, ehhez a szülőknek semmit sem kell tenniük. A biztosítás egész évben, a nap 24 órájában, külföldön is érvényes. Mégis nagyon kevés szülő tud erről, aminek valószínűleg az az oka, hogy ez a konstrukció kevés kockázatra kínál védelmet, és alig térít valamit, ha összetöri magát a gyerek.

Az esetek 80 százalékában felmerülő csonttörésre például csupán 3 ezer forint kártérítést fizet az állami biztosítás, amely az esetleges gyógyszerek vagy az orvoshoz járás költségeit biztosan nem fedezi. Éppen ezért érdemes kiegészítő biztosítást kötni az állami mellé, ami az utóbbinál jóval több kockázatra – például a maradandó fog kitörésére, állatharapásra vagy a kórházi ellátásra – kínál nagyobb összegű fedezetet, olvasható a Vienna Life blogján.